Imádkoztam! Segítséget kértem! Felajánlásom is volt, ami így szólt: “Ha megtalálom azt az eszközt ami segít édesanyámon, akkor én annak a profétája leszek, s annyi emberhez juttatom el a hírét, amennyihez csak tudom.

Füvesmisi, A Füves, született Prázmári Mihály

1973-ban születtem Sopronban Prázmári Mihály néven. Ez azért lehet fontos, mert sokan már csak Füvesmisinek vagy A Füvesnek hívnak vagy így ismernek itt Sopron környéken. 

A csírákhoz kötődő igaz – igaz – történetem 1993-ra nyúlik vissza.

Ekkor édesanyám jobb mellében daganatot diagnosztizáltak. Nem tudom mekkorát és azt sem, hogy indokolt volt-e mellének eltávolítása, de megtörtént. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy nem kemoterápiát, hanem sugárkezelést kapott.

Nagyon megviselte a dolog, hiszen nőiességétől fosztották meg, ráadásul a mellének helye, amit sugaraztak, égési sérülésekhez hasonló hegekkel volt tele. Bőre összeráncosodott, bebarnult. Jobb kezét maximum 30 fokba tudta felemelni. E fölött már húzódott és fájt neki…

z

Felajánlásom is volt, ami így szólt: “Ha megtalálom azt az eszközt ami segít édesanyámon, akkor én annak a profétája leszek, s annyi emberhez juttatom el a hírét, amennyihez csak tudom.”

„Az idő mindent begyógyít.” Legalábbis 14 évig úgy tűnt, mikor 2007-ben egy 1,7 cm nagyságú daganatot találtak jobb oldali tüdejének alsó részén. Természetesen megint azonnal műteni akarták, de édesanyám az előző daganattal járó procedúra és rossz tapasztalatai után úgy döntött nem engedi megműttetni magát. Jöjjön, aminek jönnie kell! Ez a döntés azért nem ment ilyen könnyen, de a vége ez lett. Ekkor én már 6. éve jógáztam és az országban elérhető legjobbaktól azt tanultam, hogy amire figyelmet szentelsz, amire koncentrálsz és irányába lépéseket teszel az elkezd feléd is lépéseket tenni.

Tudtam, hogy egy olyan eszközt, dolgot keresek, amit anyagilag meg tudunk finanszírozni és aminek segítségével meggyógyulhat édesanyám. Imádkoztam! Segítséget kértem! 

Nem csak a búzafű levét itták, hanem az életmódjukon is változtattak és főleg élő ételeket fogyasztottak.

Mindeközben kerestem, kerestem és kerestem! Főleg az interneten, külföldi oldalakon is.
2 hét után találtam rá a búzafűre amerikai oldalakon. Rákos daganatokat legyőzött emberek írtak, hogy nekik hogyan sikerült. Első olvasatra nem tűnt nagy mutatványnak a termesztés, így bele is fogtam a lakásomba búzafüvet és csírákat termeszteni. 2 hét múlva már tudta is inni édesanyám. Már az elejétől tartottuk magunkat az “amerikai gyógyultak” ajánlataihoz. Azért többes számban, mert én vele együtt kezdtem el fogyasztani.

6 hónappal később volt egy vizsgálat, ami azt állapította meg, hogy daganat kb. 9-8 mm zsugorodott és a kontúrjai sem voltak már határozottak. 2 hónap múlva újabb vizsgálat jött. Ekkor már csomó nem látszódott, csak mintha egy köd lenne a környékén, ami ezt követően 2 hónapra teljesen eltűnt. Ekkor édesanyám már közel 1 dl ivott a búzafűből. Csírákat evett, nem fogyasztott cukrot, felvágottakat, tejtermékeket és csak tiszta vizet ivott.

w

Jól végig gondoltam mindent és már az elejétől úgy építettem fel az értékesítést, hogy találkozzak a fogyasztókkal és tudjunk tapasztalatot cserélni.

Ígéretemhez híven megragadtam minden alkalmat, ahol bemutathattam, megismertethettem a csírákat és a búzafű levét. Egészség napokon jártam, nyugdíjas klubokba, fesztiválokra, kirakodó vásárokra, termelői piacokra és kóstoltattam, magyaráztam a fogyasztásáról, termesztéséről. Egyre gyakrabban jött elő az a kérdés, hogy hol lehet beszerezni, mert nincs helye, ideje termeszteni, viszont szeretné enni, inni. Ekkor döntöttem úgy, hogy elkezdem néhány embernek termeszteni, de néhány hónap után nem találtam több ablakot ahová rakhattam volna az újabb és újabb tálcákat.

2009-ben nagyot gondoltam és építettem egy növényházat, ahol télen is tudok termeszteni, majd az alkalmazotti létből vállalkozóvá, pontosabban őstermelővé lettem. A fogyasztókkal folytatott beszélgetések, és a tapasztalatok alapozták meg a mai termesztési technológiát, ám folyamatosan alakul és fejlődik.

ennyi vásárló 12 év alatt

csíra fajta

éve foglalkozok csírákkal

óra egy átlag csíráztatás